Lezárt ügy: a baleset során a motoros súlyosan megsérült
A dunaújvárosi rendőrök vádemelést javasolnak azzal a teherautóssal szemben, aki nem adott elsőbbséget egy segédmotor-kerékpárral közlekedőnek.
A dunaújvárosi rendőrök vádemelést javasolnak azzal a teherautóssal szemben, aki nem adott elsőbbséget egy segédmotor-kerékpárral közlekedőnek.
Eltiltás hatálya alatt vezetett, a siófoki rendőrök elfogták.
A 33 éves sofőr könnyű, két utasa súlyos sérüléseket szenvedtek a Nyírábrány külterületén történt balesetben.
Az ibrányi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A sofőr ellen a siófoki rendőrök eljárást indítottak.
A szekszárdi rendőrök rövid időn belül azonosították az autót, valamint annak sofőrjét, aki 2021. május 26-án a kora esti órákban letörte egy másik kocsi tükrét, majd megállás nélkül továbbment.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya lezárta az ellen a 82 éves helyi lakos ellen a nyomozást, aki a tilos jelzés ellenére hajtott be a vasúti átjáróba.
2021. május 25-én összesen öt esetben merült fel ittasság gyanúja az ellenőrzött sofőröknél, akikkel szemben közigazgatási-, illetve büntetőeljárás indult járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt.
A sofőr és egyik utasa hátrahagyták a harmadik társukat, és elmenekültek a helyszínről. A debreceni rendőrök perceken belül elfogták őket.
A baranya megyei rendőrök pünkösdkor is ügyeltek a biztonságos közlekedésre.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a napokban közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartottak az M43-as autópályán.
A Tatabányai Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.
A rendőrség büntető- és szabálysértési eljárást indított a jogsértő sofőrökkel szemben.
A rendőrök megakadályozták a továbbhaladásban.
Ismét összehangolt akció Siófokon és Fonyód vonzáskörzetében, harminchárom szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.
A rendőrök összesen 43 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Bács-Kiskun megyében egy hét alatt majdnem tucatnyi sofőr ellen indítottak büntetőeljárást a májusban életbe lépett járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
Egy motoros vesztette életét.
A rendőrök célja az akcióval a balesetek megelőzése volt.
A Tatabányai Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a 31 éves sofőr ellen.