Lassítson, mert mindenkit hazavárnak!
Nyolc óra alatt húsz gyorshajtóról készített felvételt a rendőrség mérőműszere Békéscsaba közelében. A megengedett 110 helyett volt, aki 173 km/óra sebességgel közlekedett.
Nyolc óra alatt húsz gyorshajtóról készített felvételt a rendőrség mérőműszere Békéscsaba közelében. A megengedett 110 helyett volt, aki 173 km/óra sebességgel közlekedett.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai negyvenhat ittas, valamint egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonkilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Az elmúlt 48 órában három sérüléses és hat anyagi kárral járó baleset történt.
Nyolc esetben indult büntetőeljárás ittas gépjárművezetőkkel szemben az elmúlt 24 órában Csongrád-Csanád megyében.
A rendőrök az elmúlt héten 15 személyi sérüléses és 37 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínénél intézkedtek, és 50 ittas sofőrt állítottak elő.
Gyorshajtóval szemben intézkedtek a zalai rendőrök.
Ejtőernyős ugrás során vesztette életét egy 38 éves nő.
A nagykállói rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Egyik balesetet okozó sofőrnek sem volt jogosítványa.
Az előzési tilalom érvényre juttatása volt a fő cél.
A Facebookon köszönte meg a budapesti motoros rendőrök segítségét; Dr. Terdik Tamás r. dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya elismerésben és jutalomban részesítette a rendőröket.
48 órán belül három alkalommal elkövetett ittas járművezetés miatt is felelnie kell a sofőrnek.
Egyikük 174 km/h sebességgel előzte meg az előtte haladó kocsisort.
A Tolna megyei rendőrök a 6-os számú főúton szerveztek fokozott sebességellenőrzést.
Az akciót a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei a főút győri szakaszára összpontosították.
A rendőrök 2020. június eleje óta több mint 100 esetben intézkedtek szabálytalanul előző nehéztehergépkocsi-vezetőkkel szemben Csongrád-Csanád megyében. A cél továbbra is a szabálytalankodók kiszűrése.
A győri rendőrök a Duna megyei szakaszán és a Rábán is ellenőrzik a vízirendészeti szabályok betartását.
Szabálytalanul és balesetveszélyesen közlekedő járműszerelvényt szűrtek ki a forgalomból a Fejér megyei rendőrök.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya által végrehajtott akció célja ismét a gyorsulási versenyek megakadályozása volt.
A kisbéri járőrök fokozott figyelmet fordítanak a közlekedésben résztvevőkre.