5 körözés volt ellene érvényben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A várpalotai rendőrök elfogták a közlekedési baleset okozóját, aki elmenekült a helyszínről.

A jelenlegi adatok szerint bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy közlekedési baleset történt Pétfürdőn. A sértett a Berhidai úti vasúti átjáró tilos jelzésénél várakozott járművével, mikor a mögötte érkező gépjármű hátulról nekiütközött.

Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy az okozó jármű vezetője a balesetet követően az általa vezetett járműből kiugrott, majd a helyszínről elfutott.

A várpalotai járőrök néhány perc elteltével a településen elfogták a férfit, aki hamis személyi adatokkal próbálta a rendőröket félrevezetni.

A férfit előállították a Várpalotai Rendőrkapitányságra, ahol megállapították személyes adatait, melyből kiderült, hogy a 33 éves alcsútdobozi illetékességű férfit 5 hatóság is körözte.

A székesfehérvári és a várpalotai rendőrkapitányságok azért rendelték el a férfi személykörözését, mert a korábban elkövetett szabálysértés miatt meg nem fizetett pénzbírságot a bíróság elzárásra változtatta át, a Székesfehérvári Járásbíróság közokirat hamisítás vétsége, a Veszprémi Járásbíróság segítségnyújtás elmulasztása bűntette, valamint a Várpalotai Rendőrkapitányság kerítés bűntette miatt rendelte el körözését.

A férfit a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították a várpalotai rendőrök.

<< Vissza az előző oldalra