A metrón is biztonságban
A BRFK és a BKK együttműködésének keretében ezúttal az M3 metróvonalat ellenőrizték.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében közösségi közlekedési eszközökön tart rendszeres ellenőrzéseket az utasok biztonsága érdekében. Ezúttal 2022. szeptember 16-án ellenőrizték az M3-as metróvonalat, a megállóhelyeket és azok környékét.
Az akció során a rendőrök a metrón jogsértést nem tapasztaltak, a megállók környékén két férfit fogtak, akiket köröztek. Egyikük a részére kiszabott elzárást nem kezdte meg, míg a másikat lopás miatt kereste a Budapesti Központi Kerületi Bíróság. Ezen kívül egy férfit előállítottak koldulás szabálysértés miatt, három embert feljelentettek közterületi alkoholfogyasztásért, kettővel szemben pedig helyszíni bírságot szabtak ki köztisztasági szabálysértés miatt.
A rendőrök egy eltűnés miatt keresett fiatalkorú fiút is megtaláltak, akit visszavittek a gyermekotthonba, ahonnan megszökött.
A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Rendőr-főkapitányság stratégiai együttműködésének keretében kiemelten kezeli a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát. A járatokat, megállóhelyeket és azok környékét rendszeresen ellenőrzik a rendőrök.