A RAILPOL akció eredményei - fotóval

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Magyarország Rendőrsége a vasúti biztonság érdekében a 3. „Tiszta állomások” RAILPOL egységes nemzetközi rendőri művelet keretében fokozott ellenőrzést hajtott végre 2014. szeptember 1-jén és szeptember 2-án.

Az akció céljául a vasúti pályaudvarok, állomások és azok környezetének ellenőrzését, a személyvonatokon az utasok sérelmére elkövetett jogsértések illetve a vasúti kocsikat károsító erőszakos, garázda, vandál cselekmények megelőzését, a vasúti közlekedéssel összefüggő bűncselekmények megakadályozását, valamint az illegális migráció és ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények elleni ha­té­kony fellépést tűzték ki.

A rendőrség – a polgárőr szervezetek, a MÁV Zrt. és a GYESEV Zrt. közreműködésével lebonyolított akció ideje alatt – 1227 alkalommal vonatokat, 700 esetben állomásokat ellenőrzött közbiztonsági céllal. A fokozott ellenőrzés során a hatóságok  5128 főt igazoltattak, és 39 fővel szemben került sor személyi szabadságot kor­lá­to­zó intézkedésekre, túlnyomórészt – 22 fő esetében – illegális migráció miatt. Lopás közben 9 főt értek tetten, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetésének gyanújával 3, garázdaság miatt 2, egyéb bűncselekmények miatt 3 fővel szemben intézkedtek.

<< Vissza az előző oldalra