Aprócska vendégsereg Edelényben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Edelényi Rendőrkapitányság egy hétköznapjába nyerhettek betekintést táborozó gyerekek.

Az Edelényi Gyermekjóléti Szolgálat felügyelete alatt 2014. július 21-én 8-14 éves hátrányos szociális helyzetű gyerekek 23 fős csoportja tett látogatást a rendőrség edelényi épületébe.

 

A kis látogatók megnézhették a szolgálati gépjárműveket és megismerkedhettek a rendőrségi védőfelszerelésekkel, kényszerítőeszközökkel, továbbá bepillantást nyerhettek a nyomozók és bűnügyi technikusok munkájába is.

 

A gyerekek a Közlekedésrendészeti- és Bűnügyi Osztályon tett látogatások után a segélyhívók ismeretét is elsajátították, így aktív magatartásuk miatt kapott ajándékaikat nagy örömmel fogadták.

 

Az Edelényi Rendőrkapitányság kiemelkedő figyelmet fordít a bűnmegelőzésre és a diákokkal való bizalmi kapcsolat erősítésére egész évben, melynek eredményeképpen a társszervekkel, mint például a helyi Gyermekjóléti Szolgálattal való együttműködése és napi kapcsolata is példaértékű.

<< Vissza az előző oldalra