Az utcán lett rosszul

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pócsmegyeri körzeti megbízott egy idős asszonynak segített.

A pócsmegyeri körzeti megbízott 2015. július 4-én 7 óra 30 perc körüli időben a településen járőrözött, amikor az egyik utcában észlelte, hogy az úttest melletti füves területen egy személy fekszik és többen állnak körülötte. A rendőr azonnal a helyszínre sietett, ahol szóban meghallgatta az egyik járókelőt. A férfi elmondta a körzeti megbízottnak, hogy néhány perccel korábban vette észre a földön fekvő idős nőt, akihez mentőt hívtak.  

A rendőr megpróbálta felvenni a kapcsolatot a 73 éves budapesti asszonnyal, aki eszméleténél volt ugyan, de csak nehezen lehetett vele kommunikálni. A körzeti megbízottnak sikerült megtudnia az idős nő lakcímét. A rendőr elment a házhoz, ahol otthon találta az asszony férjét, akit a helyszínre vitt. Időközben a mentőszolgálat munkatársai is megérkeztek, akik az elsődleges vizsgálat alapján agyvérzést állapítottak meg az asszonynál, akit kórházba szállítottak.   

<< Vissza az előző oldalra