Betörő helyett tűz fogadta a rendőröket

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyenruhások gyors reagálásának köszönhetően nem történt nagyobb baj.

A Kecskemét Rendőrkapitányság ügyeletére 2014. június 9-én 1 óra 55 perckor lakossági bejelentés érkezett, miszerint városföldi lakosok otthonukban ismeretlen hangokat hallanak, vélhetően betörtek az ingatlanba, és nem mernek kijönni a szobájukból. A helyszínre 10 perc alatt megérkezett a helyi körzeti megbízott, valamint a Kecskeméti és a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság járőrszolgálata is.

A hét fős rendőri állomány azzal szembesült, hogy az ingatlanhoz tartozó garázs belülről ég. Az egyenruhások azonnal intézkedtek az állampolgárok kimentésével kapcsolatban, valamint a tűzoltóságot értesítve megkezdték a tűz oltását, amit sikeresen el is oltottak. A kiérkező Kecskeméti Hivatásos Tűzoltóknak átadták a helyszínt.

 

Mint kiderült, senki sem tört be a házba, a bejelentők a tűz pattogását hallották.  Az előzetes vizsgálatok alapján elektromos zárlat okozta a tűzet.

<< Vissza az előző oldalra