Biztonsági intézkedések Hajdú-Bihar megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rászorulókon segítettek a hosszúpályi és a debreceni rendőrök.

Egy nő tett bejelentést a rendőrségre 2017. január 11-én 8 órakor, mert elfogyott édesapja debreceni házában a tüzelő, a lakásban nagyon hideg van, ő pedig nem tud rajta segítnei, mert már neki is nagyon kevés fája van. A rendőrök azonnal a 75 éves férfi segítségére siettek, meleg teával kínálták. Az idős úr egyik szomszédja adott egy zsák tűzifát, amit a rendőrök felhasogattak, amit a házba behordtak és begyújtottak, annak érdekében, hogy a szobában meleg legyen, továbbá felvették a kapcsolatot a helyi önkormányzattal.

Egy 72 éves asszony 2017. január 11-én 8 óra 20 perc körül hívta telefonon a rendőrséget, mert nagyon fázik, nincs tüzelője és segítséget kér. A járőrök a nő Monostorpályiban lévő otthonához mentek és segítettek összegyűjteni az udvaron lévő fát, amit összevágtak és behordtak a kazánházba, majd begyújtottak. A rendőrök tájékoztatták az asszonyt a segélyhívó telefonszámokról és felvették a kapcsolatot a helyi polgármesteri hivatallal.

Debrecen, Ady Endre parkban járőröztek a rendőrök 2017. január 11-én 11 óra 40 perckor, amikor egy padon észrevettek egy alvó férfit. Az utcán élő férfi láthatóan remegett, segítségre volt szüksége. A járőrök értesítették egy helyi közhasznú társaság munkatársait, akik a 67 éves férfit egy helyi melegedőbe vitték.

<< Vissza az előző oldalra