Csípőfogót használt a bolti tolvaj

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri és a mosonmagyaróvári rendőrök három nőt állítottak elő lopás miatt az elmúlt 24 órában.

A Győr Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. szeptember 11-én 13 órakor bolti lopásról érkezett bejelentés az egyik mosonmagyaróvári áruházból.

A kiérkező egyenruhások a bejelentő meghallgatását követően a helyszínen igazoltatták Sz. Ildikó 49 éves helyi lakost. A nő csomagjának átvizsgálásával táskájából előkerült egy csípőfogó és egy olló, illetve ruházata alól egy megrongált női pulóver. A járőröknek a tetten ért nő beismerte, hogy a szerszámokkal levágta a női felsőről az elektronikus áruvédelmi rendszert, majd a ruhát magára húzva, fizetés nélkül akart távozni az üzletből.

A járőrök a középkorú nőt a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították, majd ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendeltek el.

A Győri Rendőrkapitányság beosztottjai 2014. szeptember 11-én 14 órakor egy helyi drogériában igazoltatták B. Stella 21 éves és B. Valéria 18 éves győri lakosokat bolti lopás miatt. A két fiatal nő az áruvédelmi eszköz eltávolításával különbölő kozmetikai cikkeket akart eltulajdonítani, de a biztonsági őr tetten érte őket.

A nőket lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a Győri Rendőrkapitányságra.

<< Vissza az előző oldalra