Csoportos garázdaság Átányban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hat személyt állítottak elő a rendőrök.

A Hevesi Rendőrkapitányság járőrei 2016. június 24-én 15 óra 15 perc körül észlelték, hogy Átányban, a Bem József és Petőfi Sándor út kereszteződésénél több személy hangoskodik és tettlegesség is történt. A helyszíni intézkedés ideje alatt még több személy jelent meg, de az azonnalos rendőri intézkedésnek köszönhetően súlyosabb bűncselekmény nem valósult meg.

A rendőrök hat helyi lakost állítottak elő a városi rendőrkapitányságra garázdaság bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és közülük három férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

A település közrendjének és közbiztonságának fenntartása érdekében továbbra is megerősített létszámmal látnak el szolgálatot a járőrök.

<< Vissza az előző oldalra