Égett a nádas Tiszakécskén

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hat fiatal tüzes íjjal akart játszani, de felgyulladt a nád.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécske Rendőrőrs járőrei 2015. április 7-én 16 óra 50 perc körüli időben észlelték, hogy a Tiszakécske Tisza sor mellett lévő nádas felől erős füst látszódik. A Vörösmarty utca Tisza sor utca kereszteződésétől körülbelül 30 méterre égett a nád, mellette a kivágott nád. A helyszínre elsőként a helyi tűzoltóság munkatársai érkeztek meg és azonnal elkezdték az oltást. A tűzben senki sem sérült meg.

 

Az egyenruhások megkezdték a helyszíni szemlét és az adatgyűjtést. A szemle során találtak egy napszemüveget is, mely alapján felmerült a gyanú, hogy a tűz nem véletlenül keletkezett. Az adatgyűjtés során olyan információ jutott birtokukba, hogy a tűz előtt több fiatalkorú játszott a nádasnál.

 

Kiderült, hogy a hat fiatal házilag próbált meg íjat készíteni, azt próbálgatták. A nádat a fiatalok összekötözték és meggyújtva nyílvesszőként lőtték ki, ami eltalált egy nádkúpot, majd azonnal kigyulladt. A fiatalok megijedtek és elszaladtak a tűztől. A tűz miatt 500 négyzetméteren 18 nádkúp és nád égett le.

 

Az ügyben a Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécske Rendőrőrse rongálás vétség gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

 

<< Vissza az előző oldalra