Egy szolgálat, két sikeres elfogás
A debreceni járőrpáros eszén nem tudtak túljárni. Egyik esetben egy körözött személy akart elbújni előlük, pár órával később pedig egy bűncselekmény feltételezett elkövetője akarta félrevezetni őket. Mindkét férfit előállították a rendőrkapitányságra.
A járőröknek olyan információ jutott a tudomásukra 2022. augusztus 11-én reggel, hogy egy debreceni ingatlanban egy körözött személy tartózkodik. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, és tüzetesen átvizsgálták a házat. Az egyik szobában, a ruhák alá rejtőzve találták meg a 29 éves férfit, akivel szemben a Debreceni Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja adott ki elfogatóparancsot. A helyi lakost előállították, majd fogdára szállították.
Pár órával később, egy debreceni hétvégi ház betöréséről érkezett jelzés a rendőröknek. Az egyenruhások a helyszínre mentek és adatot gyűjtöttek, amely eredményeként – a bejelentéstől számított egy órán belül – azonosították a feltételezett elkövetőt. A járőrök a férfit elszámoltatták, amely során többször is ellentmondásba keveredett, majd elismerte, hogy előző este ő tört be az ingatlanba.
A helyi lakost előállították, és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A rendőrök a kutatás során az ellopott kályhát lefoglalták és visszaadták a tulajdonosának.