Életet mentettek a fonyódi rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az utolsó pillanatban érkeztek a helyszínre és mentették meg egy nő életét Balatonbogláron.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját 2014. február 25-én 18 óra 23 perckor egy zaklatott hangú férfi hívta, aki bejelentést tett, hogy egy balatonboglári házban egy nő öngyilkosságot készül elkövetni.

 

A helyszínre küldött rendőrök még éppen időben érkeztek. Bemásztak az ingatlan kerítésén és a melléképület ablakán benézve azt látták, hogy egy nő lehajtott fejjel a padlón térdel a gázkonvektornál, előtte pár centiméterre pedig egy kés hevert. Holicska Tamás rendőr főtörzsőrmester és Kónya Roland rendőr törzsőrmester az öngyilkosság megakadályozása érdekében az ajtón keresztül behatolt a melléképületbe, ahol erős gázszagot éreztek. Megállapították, hogy a konvektor nyitva volt, szivárgott belőle a gáz, amit haladéktalanul elzártak, a padlón talált kést pedig elvették a nő elől. Az asszony elmondta, hogy öngyilkos akar lenni, ennek érdekében ismeretlen mennyiségű gyógyszert szedett be, megnyitotta a gázcsapot, illetve kést vett magához. A járőrök azonnal mentőt hívtak, akik az asszonyt kórházba vitték.

<< Vissza az előző oldalra