Életmentő rendőrök Kéken

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Füstmérgezéssel került kórházba az idős házaspár.

Lakástűzről szóló bejelentésre érkeztek elsőként a helyszínre a rendőrök Kék községben 2016. július 18-án éjjel 2 óra 15 perckor. A bejelentőt az udvaron találták, a férfi elmondta, hogy szülei még bent vannak a házban, ahonnan sűrű füst gomolygott. Czap László és Makkai Csaba főtörzsőrmesterek, a Demecseri Rendőrőrs körzeti megbízottai habozás nélkül berohantak az épületbe. Az idős házaspárt az ágyon ülve találták az egyik szobában, ahol már lélegezni is alig lehetett. Azonnal kinyitották az ablakokat, a bácsit és feleségét kivezették az udvarra, és biztonságos távolságra vitték őket. Az egyik rendőr még visszament a házba, és kihozta az izzó paplant is. A tüzet a helyi önkéntes tűzoltók oltották el, a 79 éves férfit és a 70 éves asszonyt a mentők füstmérgezés gyanújával, fiukat égési sérüléssel vitték kórházba.

Az idős házaspárt azóta hazaengedték, otthonukban köszönték meg a rendőrök segítségét.

<< Vissza az előző oldalra