Elfogták a lopás helyszínén

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Visszament a tetten ért férfi annak a győri háznak az udvarába, ahol előző nap lopni próbált.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. október 13-án 7 óra 2 perckor egy győri asszonytól érkezett bejelentés, hogy a háza környékén felismer egy férfit, aki egy nappal korábban háztartási cikkeket akart ellopni tőle.

A járőrök a helyszínre érve a családi ház udvara mögötti területen elfogták P. Mihály győri lakost. Az intézkedők a 38 éves férfi igazoltatást követően megállapították, hogy egy nappal korábban az idős nő otthonába ment azzal a céllal, hogy az udvaron lévő mellékhelyiségből konyhai gépeket és egyéb eszközöket tulajdonítson el. Az értékeket már összekészítette, de a tulajdonos tetten érte, ezért a helyszínről elmenekült.

A helyi lakost a rendőrök a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ellene lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kezdeményeztek büntetőeljárást.

<< Vissza az előző oldalra