Előállították az éjszakai patikalátogatót

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a biztonsági szolgálattal közösen elfogták azt a helyi férfit, aki betört egy soproni gyógyszertárba.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. november 12-én 3 óra 57 perckor a biztonsági szolgálat beosztottja tett bejelentést, hogy az egyik soproni patikában betörés történt, az elkövető a helyiségben tartózkodik.

A készenléti rendőrök a soproni egyenruhásokkal együtt azonnal a helyszínre mentek és a gyógyszertárban elfogták T. Dániel helyi lakost. A járőrök az igazoltatást követően  megállapították, hogy a 26 éves férfi az üzlet ajtaját betörte, majd a helyiségben kutatást végzett és a pultról egy mérőeszközt és készpénzt akart eltulajdonítani.

A tetten ért fiatalembert a rendőrök előállították a rendőrkapitányságra, ahol elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Soproni Rendőrkapitányság a férfi ellen lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

 

<< Vissza az előző oldalra