Elterelő „juhász”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Néhány órán belül beazonosították és elfogták a jánoshalmi rendőrök azt a férfit, aki 42 juhot lopott el, majd az állatok egy részét értékesítette, a megmaradt jószágokat pedig egy elhagyatott külterületi romos épületben rejtette el.

A sértett tett bejelentést a rendőrségre 2015. december 15-én 10 órakor arról, hogy 2015. december 14-e virradóra a Borota külterületén lévő hodályából ismeretlen elkövető ellopta a juhait, amellyel közel kétmillió forint kárt okozott. Szinte valamennyi állat vemhes volt, néhány hét múlva ellettek volna.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Jánoshalma Rendőrőrs munkatársai azonnal megkezdték az ismeretlen tettes felkutatását és beazonosítását. Az adatgyűjtések eredményeként a bejelentéstől számított két órán belül a látókörükbe került egy helyi férfi, akinek a tanyáján az ellopott 42 állat közül 17 jószágot megtaláltak. A beszerzett információk alapján a 43 éves H. Róbert az eltulajdonított juhokat egy helyi férfitől vásárolta meg.

 

A rendőrök a hiányzó birkák keresése során alaposan átkutatták a környéket, melynek eredményeként egy lakatlan, külterületi részen, egy romos épület alagsorában megtalálták az állatokat.

 

Az egyenruhások még aznap 15 óra 10 perckor jánoshalmi lakóhelyén elfogták a 44 éves L. Józsefet, aki a rendelkezésre álló adatok szerint eltulajdonította a nyájat, majd a juhokat elrejtette, illetve értékesítette.

 

A Jánoshalma Rendőrős munkatársai H. Róbertet orgazdaság bűntett, L. Józsefet lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az utóbbi férfit őrizetbe vették a nyomozók és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását, H. Róbert az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik. A rendőrök az állatokat visszaadták a sértettnek.

 

<< Vissza az előző oldalra