Épségben megtalálták a kétségbeesett nőt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy otthonából ismeretlen helyre távozó és életét eldobni szándékozó kupai nőt kutattak fel, majd szállíttattak kórházba.

A rendőrségre 2015. április 27-én 12 óra 15 perckor telefonált egy kupai nő, melynek során arról tett bejelentést, hogy tragikus lépésre szánta el magát.

A járőrök azonnal a bejelentő lakására mentek, de az elkeseredett, 52 éves asszonyt már nem találták otthon. Ekkor adatgyűjtést végeztek, majd a helyi lakosok bevonásával kutatócsoportot állítottak fel.

A kutatás eredménnyel járt, ugyanis a bejelentéstől számított négy órán belül Kupa és Selyeb között – egy bokros területen – épségben megtalálták a kétségbeesett nőt, akit a mentők közreműködésével kórházba szállíttattak.

<< Vissza az előző oldalra