Erdőbe menekült a fatolvaj a körzeti megbízott elől

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szabadnapos Gilicze István r. törzszászlós felismerte a menekülő gyanúsítottat.

Egy állampolgár értesítette telefonon 2015. március 14-én 3 óra 49 perckor a szolgálaton kívüli körzeti megbízottat arról, hogy valaki a bugaci erőből feltehetően fát akar eltulajdonítani, mert onnan motoros fűrész hangja szűrődött ki.

 

Gilicze István r. törzszászlós azonnal szolgálatba helyezte magát és egy polgárőrrel a helyszínre indult. Kiérkezésükkor látták, hogy egy fával megpakolt személygépkocsi nagy sebességgel közlekedik Bugacpusztaháza irányába.  Az egyenruhás követte a sofőrt, aki néhány kilométer megtétele után a gépjárművét hátrahagyva az erdőbe menekült. A körzeti megbízott felismerte a férfit és utána indult, azonban a sötét erdőben a gyanúsított felkutatása nem vezetett eredményre.

 

Néhány órával később K. Istvánt otthonában elfogták a rendőrök és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A 62 éves bugaci lakost őrizetbe vették a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai, az eltulajdonított, körülbelül 2 köbméter akácfát pedig visszaadták a sértettnek.

 

 

<< Vissza az előző oldalra