Erdőben eltévedt túrázókat mentettek meg a rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci rendőrök egy Kisgyőr melletti erdőben eltévedt baráti társaságot kutattak fel és mentettek meg.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2017. március 4-én 16 óra 40 perckor érkezett bejelentés, amely szerint a Bükk-hegységben lévő Kisgyőr település környékén lévő erdőben egy hattagú kiránduló társaság eltévedt, továbbá egyikőjük lába megsérült, így mozgásképtelen.

A bejelentést tevő egyik túrázó és a Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese közötti egyeztetésnek, továbbá a helyszín közelébe irányított járőrök jó helyismeretének és állampolgári segítségnek köszönhetően a mentőszolgálat munkatársaival együtt néhány órán belül megtalálták a baráti társaságot.

A lábán sérült túrázót egy terepjáró autóval vitték az erdőből a kórházba, míg a többiek épségben hazatérhettek.

<< Vissza az előző oldalra