Figyeljenek egymásra!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ősz vége felé közeledve az éjszakák egyre hidegebbek lesznek, már sok helyen megjelent a hajnali fagy, lassan beköszönt a tél.

A hideg időjárás fenyegetést jelent a fedél nélkül élőkre, azonban nem csak ők vannak veszélynek kitéve, hanem azok a többnyire idős, egyedül élő emberek is, akik korukra, egészségi állapotukra, vagyoni helyzetükre tekintettel - vagy egyéb körülmények miatt - nem tudják befűteni a lakásukat. 

Így előfordulhat olyan haláleset, ami kihűlés következménye, de ez sok esetben elkerülhető, megelőzhető. Az ilyen tragédiák megelőzése össztársadalmi érdek, az egyes állampolgároknak is fontos szerepe van ebben.

Pest megyében a járőrök rendszeresen keresik fel azokat a személyeket, akik a sűrűn lakott városrészektől távolabb, rossz körülmények között vagy egyedül élnek. Ellenőrzik a parkokat, buszmegállókat és a vasútállomásokat is. 

A rendőrség kéri a lakosságot, hogy senki ne menjen el a hidegben földön vagy padon fekvő ember mellett, illetve, ha tudomásukra jut, hogy a környezetükben valaki fűtetlen lakásban él, akkor értesítsék az illetékes hatóságokat a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Tegyünk együtt azért, hogy senki ne essen a hideg idő áldozatául! 

<< Vissza az előző oldalra