Fokozott ellenőrzés Bács-Kiskun megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kunszentmiklósi, a Kecskeméti és a Kiskőrösi Rendőrkapitányság illetékességi területén végrehajtott akcióban 36 rendőr és 16 társhatósági munkatárs vett részt.

A Kunszentmiklósi, a Kecskeméti és a Kiskőrösi Rendőrkapitányság illetékességi területén 2015. október 8-án 10 órától 17 óráig fokozott ellenőrzést tartottak a rendőrök a társhatóságok közreműködésével, amely többek között a bűncselekmények és egyéb jogsértések megelőzésére, megszakítására, felderítésére, a bűnelkövetők kiszűrésére és a lopott, elrejtett gépjárművek felkutatására terjedt ki.

 

Az akcióban résztvevő 36 rendőr és a társszervek 16 munkatársa - köztük polgárőrök, tanyagondnokok, gyermekvédelmi szolgálat képviselői, mezőőrök, valamint a Nemzeti Adó-és Vámhivatal dolgozói - kiemelt figyelmet fordított a külterületeken lévő lakatlan, elhagyatott ingatlanok ellenőrzésére, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy az illegálisan Magyarországra érkezett külföldiek búvóhelyéül szolgáljanak.

 

A bűnmegelőzési szakemberek a tanyagondnokokkal együtt felhívták az idősek figyelmét az áldozattá válás elkerülése érdekében teendő intézkedésekre. A bűnmegelőzési tanácsok mellett szóróanyagokkal, valamint személyi védelmi eszközökkel is ellátták a szépkorúakat.

 

A polgármesteri hivatal és a családsegítő szolgálat munkatársaival együtt a rendőrök Orgoványon egy családot találtak, ahol a gyermekek nem tettek eleget óvodai és iskolai kötelezettségeiknek.

 

Az akció során az intézkedő egyenruhások és a társszervek dolgozói együttesen 120 tanyát ellenőriztek, 169 főt igazoltattak, 24 jogsértővel szemben alkalmaztak figyelmeztetést és helyszíni bírságot, illetve kezdeményeztek további szabálysértési eljárást.

<< Vissza az előző oldalra