Fűszerlopásért kerültek a rendőrségre

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három fiatal férfit állítottak elő Mosonmagyaróváron.

A mosonmagyaróvári járőrök 2014. szeptember 10-én 22 órakor az egyik mellékutcában igazoltatták H. Márió 19 éves, Ny. Róbert 22 éves és Ú. Zoltán 24 éves helyi lakosokat. Az ellenőrzéskor Ú. Zoltán kabátja alól egy csomag egyedi csomagolású konyhai fűszer esett ki, majd ruházatának átvizsgálását követően még egy csomag került elő. Az élelmiszerek származására a fiatal férfi megfelelő magyarázatot nem tudott adni. Az egyenruhások az igazoltatás környezetében elvégzett adatgyűjtéssel hamar kiderítették, hogy a fűszereket a közeli pékségből tulajdonították el, nem sokkal az ellenőrzés előtt.

A rendőrök a három férfit lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt előállították a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra.

<< Vissza az előző oldalra