Garázdaság miatt körözték

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári rendőrök fogták el azt a helyi férfit, akinek magatartása az utóbbi hónapokban megbotránkoztatást keltett.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának beosztottjai 2014. november 4-én 0 óra 5 perckor Mosonmagyaróvár belterületén ellenőriztek egy személygépkocsit.

Az egyenruhások megállapították, hogy a járműben utasként tartózkodó férfi ellen két elfogatóparancs volt érvényben.

A járőrök a fiatalembert megbilincselték és előállították a rendőrkapitányságra.

A körözési nyílvántartásban szereplő adatok alapján az elfogott férfi az utóbbi hónapokban Mosonmagyaróváron több alkalommal garázda magatartást tanúsított és megbotránkoztatást keltett viselkedésével.

A nyomozások adatai szerint a gyanúsított 2014. július 12-én a déli órákban vitába keveredett négy fiatallal, akiket verekedésre hívott. Továbbá 2014. szeptember 19-én 0 óra 40 perckor egy mosonmagyaróvári szórakozóhelyen hangoskodott, szidalmazta a vendégeket, inzultálta a pultost illetve mérgében egy poharat a földhöz vágott valamint, 2014. október 12-én 16 óra 30 perckor egy út mentén parkoló gépkocsi visszapillantó tükrét rongálta meg.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a 30 éves mosonmagyaróvári lakos ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

<< Vissza az előző oldalra