Győri bevásárlóközpontból lopott a körözött fiatalkorú

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hamis adatokat diktált a rendőröknek.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. július 27-én 11 óra 10 perckor érkezett bejelentés egy győri bevásárlóközpontból, hogy a biztonsági személyzet egy bolti tolvajt tartóztatott fel.

A helyszínre érkező egyenruhások megállapították, hogy a fiatal fiú a kosarába pakolt árúkkal az áruház nyitott ajtaján kívánt volna távozni, mikor a biztonsági őrség „útját állta”, majd a biztonsági helyiségbe kísérte.  

A járőrök a fiatalember adatait bediktálás útján rögzítették, azonban az általa mondott adatok a valóságnak nem feleltek meg, ezért személy azonosságának megállapítása céljából a Győri Rendőrkapitányságra előállították.

A valós adatok szerint a 17 éves fiú ellen a Soproni Rendőrkapitányság eltűnés miatt körözést rendelt el.

A rendőrök a fiatalkorú ellen szabálysértési eljárást kezdeményeztek és biztonsági elhelyezéséről gondoskodtak.

<< Vissza az előző oldalra