Három körözött rendőrkézen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök Debrecenben és Görbeházán fogták el azokat a férfiakat, akik ellen elfogatóparancs volt érvényben.

A körzeti megbízottak 2014. július 2-án 8 óra 35 perckor Debrecenben, a Piac utcán járőröztek, amikor igazoltattak egy férfit. A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a helyi lakossal szemben elfogatóparancs van érvényben, melyet a Debreceni Járásbíróság magánlaksértés vétség elkövetése miatt bocsátott ki vele szemben. Az egyenruhások a 39 éves H. Antalt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A rendőrök aznap 13 óra 20 perckor a Róka utcán is kézre kerítettek egy 18 éves helyi lakost, akiről az igazoltatás során kiderült, hogy a Debreceni Járásbíróság lopás bűntett elkövetése miatt körözi. A körzeti megbízottak B. Sándort az elfogását követően előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra.

 

 

A hajdúnánási rendőrök 2014. július 2-án 17 óra 30 perckor megjelentek az egyik görbeházi családi háznál, mert olyan információjuk volt, hogy ott egy körözött személy tartózkodik. A járőrök intézkedés alá vonták az ott lakó 23 éves férfit, akiről megállapították, hogy a Hajdúböszörményi Járásbíróság által garázdaság vétség elkövetése miatt kiadott elfogatóparancs hatálya alatt áll. Az egyenruhások elfogták és a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra előállították K. Tibort, akit a nyomozók őrizetbe vettek.

 

<< Vissza az előző oldalra