Időben érkezett a segítség

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri és a soproni rendőrök is idős embereken segítettek.

A lépcsőház lakói tettek bejelentést a rendőrség ügyeletére 2015. december 20-án délelőtt, hogy egy győri lakásban csőtörés lehet, mert az ingatlanból ömlik a víz. A helyi járőrök a helyszínre mentek, ahol az idős lakó lánya fogadta őket. Elmondta, hogy édesanyja nem ad életjelet magáról, pedig az ajtóban belülről benne van a kulcs. A rendőrök értesítették a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat munkatársait, majd az erkélyajtón keresztül bejutottak a lakásba. Az ingatlanban megtalálták az eszméletlenül fekvő 87 éves nénit, akit stabil oldalfekvésbe helyeztek a mentő kiérkezéséig. A víz a fürdőszobából folyt ki, ahol a kádhoz tartozó csap meg volt nyitva. A vizet elzárták, a lakást pedig átadták a tulajdonos lányának, mivel az idős nőt kórházba kellett vinni.

Állampolgári bejelentést követően ugyanezen a napon az esti órákban a soproni járőrök egy magatehetetlen férfit találtak egy helyi buszmegállóban. A hideg idő miatt a bácsit a kihűlés veszélye fenyegette. A rendőrök megtették az elsődleges egészségügyi intézkedéseket és azonnal értesítették a mentőszolgálat munkatársait, akik az idős férfit megvizsgálták és további ellátás céljából kórházba vitték.

<< Vissza az előző oldalra