Időben érkezett a segítség

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri járőrök egy magatehetetlen férfit, a lébényi körzeti megbízottak egy családot mentettek meg a zord időjárási viszonyok elől.

A Győr-Moson-Sopron megyei egyenruhások 2014. december 30-án egy három fős családot valamint egy magatehetetlen férfit mentettek meg a zord időjárási körülmények elől.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Szigetközi Rendőrőrsének beosztottjai 15 óra 30 perckor az 1-es számú főút 144-es kilométer szelvényében észleltek egy út szélén parkoló autót. A gépkocsi vezetője panaszolta, hogy járművük elromlott, Győrbe szeretnének haza jutni, de ismertségi körükből nem tud segítséget hívni, valamint autómentőre sem tudnak költeni.

A férfi, feleségével és három hónapos gyermekével fagyoskodott a parkoló kocsiban, melynek fűtése is meghibásodott.

A körzeti megbízottak a jármű biztonságos tárolásáról gondoskodtak és családot a szolgálati gépjárműbe ültették, részükre védőitalt kínáltak, majd győri címükre hazaszállították.

A Győri Rendőrkapitányság járőrei 16 óra 10 perckor egy Győr-Marcalvárosi ingatlanhoz vonultak, mivel a szomszédoktól érkezett bejelentés, hogy a lakásban egy magatehetetlen férfi fekszik, aki orvosi ellátásra szorul. Az egyenruhások a nyílászáró mögül kiáltásokat hallottak: „segítség, itt vagyok, nem tudok felállni, meg fogok fagyni”.

A rendőrök ezt követően a lakás bejárati ajtaját benyomták, majd a nyitott erkélyajtó előtt a földön fekve találtak rá, az átfagyott 64 éves férfira.

A mentőszolgálat munkatársai megállapították, hogy a személy korábbi agyvérzéséből adódóan fél oldalára lebénult, valamint alkoholt fogyasztott, így veszítette el egyensúlyát és további vizsgálatok céljából kórházba szállították.

<< Vissza az előző oldalra