Időben érkezett a segítség

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári rendőrök egy nap alatt két férfi életét mentették meg.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának beosztottjai 2015. január 21-én 14 óra 18 perckor Mosonmagyaróvár, Terv utcában észleltek egy járdán fekvő férfit és mellette egy térdelő nőt. A fiatal hölgy kétségbeesetten hívta magához az egyneruhásokat és segítségüket kérte. A lány ijedten panaszolta, hogy a gyalog közlekedő férfi a szívéhez kapott és előtte hirtelen összeesett. Az egyenruhások a férfit stabil oldalfekvésbe helyezték és megkezdték elsődleges egészségügyi ellátását. Időközben a helyszínre érkeztek a mentőszolgálat munkatársai, akik a 46 éves mosonmagyaróvári lakost kórházba szállították.

Szintén a mosonmagyaróvári egyenruhások mentették meg annak a férfinek az életét, akivel 2015. január 21-én 22 óra 15 perckor Mosonmagyaróváron, a Régi Vámház-térnél intézkedtek. A 62 éves hajlék nélkül férfi magatehetetlenül feküdt az út menti árokban, mikor a rendőrök rátaláltak. Az intézkedés alá vont ittas állapotban panaszolta, hogy nagyon fázik. A járőrök a férfit felsegítették, pléddel betakarták, majd szolgálati járműbe ültetve a helyi átmeneti melegedő szállóra szállították.

<< Vissza az előző oldalra