Idősre és fiatalra is egyaránt figyelnek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Soproni egyenruhások egy idős nőt és egy csellengőt helyeztek biztonságba.

A Soproni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának beosztottjai 2014. szeptember 22-én 5 órakor Sopron és Sopronkőhida közötti útszakaszon észleltek egy gyalogosan közlekedő idős nénit. Az asszony sötét ruhában az út közepén sétált, mikor ellenőrizték az egyenruhások. A zavart viselkedésű nő egyik lábán egy vékony talpú cipő, a másikon csak egy zokni volt. A járőrök kérdéseire összefüggéstelenül felelt, személyazonosságát igazolni nem tudta, ezért kabátját átvizsgálták, melynek zsebében egy papírdarabot találtak, amin egy utca neve, házszám szerepelt. A rendőrök a térben és időben tájékozódni nem tudó hölgyet a szolgálati gépjárműbe ültették és a soproni címre vitték, ahol fiának sérülésmentesen átadták. A lakcímre időközben a mentőszolgálat munkatársai is megérkeztek, akik a lehűlt testű, 69 éves soproni lakost kórházba szállították.  

Szintén a soproni járőrök találtak rá arra a fiatalkorúra, akinek eltűnéséről édesapja tett bejelentést. Az aggódó szülő 2014. szeptember 23-án 21 órakor értesítette a hatóságot, hogy gyermeke az iskolából nem ért haza. Az egyenruhások a megadott személyleírás alapján Sopron területén kutatásba kezdtek és 22 órakor a pályaudvar várótermében igazoltatták a 15 éves keresett fiatalembert. A rendőrök a csellengőt a szolgálati gépjárművel otthonába vitték és törvényes képviselőjének sérülésmentesen átadták.

<< Vissza az előző oldalra