„Kapitány a téren” Kiskunmajsán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyi piacra látogatott Kiskunhalas rendőrkapitánya, hogy kötetlenül beszélgethessen a lakosság.

Dr. Bátori Gábor r. alezredes, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság vezetője folytatta a „kapitány a téren” elnevezésű programját. Ezúttal Kiskunmajsára látogatott, ahol a település polgármesterével, Patkós Zsolttal közös programot szervezett.

A program keretében a jelenlévők kérdéseket tehettek fel, és észrevételeikkel, javaslataikkal fordulhattak a két vezető felé. Beszámolhattak arról is, hogy milyennek érzik a város a közbiztonsági helyzetét, és mely szakterületeken gondolnak szükségesnek változtatást. Ezeket a visszajelzések hasznosítani tudják a település rendőrei a későbbi munkájuk során.

A korábbi kiskunhalasi programon egy helyi lakos kérte a kapitány segítségét, mivel az utcájában nagy sebességgel szoktak közlekedi azok a járművezetők, akik csak kerülőútnak használják – a szabályozás ellenére - az utat. dr. Bátori r. alezredes ígéretet tett, hogy ellenőrizni fogják az adott útszakaszt. A rendőrök az elmúlt időszakban visszatérően jelentek meg az utcában és szankcionálták a vétkeseket.

1

<< Vissza az előző oldalra