Két elfogatóparancs volt ellene érvényben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a körözött férfit, akit egy helyi polgárőr vett észre Debrecenben.

Debrecenben, a Csapó utcai áruházban tartózkodott egy helyi polgárőr 2014. július 10-én 18 óra 10 perckor, amikor az egyik bolt előtt észrevett egy férfit, akiről tudta, hogy körözik. A polgárőr telefonon azonnal értesítette a rendőrséget. A bejelentést követően az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek, ahol igazoltatták a 40 éves helyi lakost. A járőrök megállapították, hogy a férfit a Debreceni Járásbíróság orgazdaság vétség elkövetése miatt körözi, a Debreceni Törvényszék BV. Csoportja pedig azért bocsátott ki vele szemben elfogatóparancsot, mert jogerős büntetését nem kezdte meg. A rendőrök T. Csabát elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, majd átvitték a büntetés-végrehajtási intézetbe.

<< Vissza az előző oldalra