Kiemelt figyelem a turisztikai idényben is - Videóval

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Visszatérő ellenőrzéssel és személyes beszélgetéssel biztosítják a pihenni vágyók nyugalmát Nógrád megyében.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és szervei kiemelt figyelmet fordítanak a megye területén élők, valamint az ide látogatók biztonságára, ezért a turisztikai szezonban visszatérően járőröznek az érintett településeken és az üdülőövezetekben. 

A rendőrök folyamatos kapcsolatot tartanak a fürdőhelyek vezetőivel, a frekventált vendéglátó egységek üzemeltetőivel, továbbá rendszeresen ellenőrzést hajtanak végre a társzervek szakembereivel és a települések polgárőr egyesületeinek tagjaival közösen. 

A bűncselekmények megelőzése, valamint a lakosság szubjektív biztonságérzetének javítása érdekében az egyenruhások a parkolókat, kempingeket, a horgász- és fürdőhelyeket, valamint azok környékét is folyamatosan ellenőrzik.

A Rétsági Rendőrkapitányság munkatársai - a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztályának bevonásával - a napokban a társszervekkel közös mozgó ellenőrzéseket hajtottak végre Diósjenő és Bánk környékén.

<< Vissza az előző oldalra