Körözött személyeket fogtak el

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök három férfit és egy nőt állítottak elő Sopronban az elmúlt 48 órában.

A Soproni Rendőrkapitányság beosztottjai 2014. október 21-én 1 óra 45 perckor egy családi házban ellenőrizték a lakókat, mert korábban tudomásukra jutott, hogy ott egy körözött személy tartózkodik. Az ellenőrzés megkezdését követően egy férfi kivonta magát az intézkedés alól és kifutott a házból. A rendőrök azonnal a férfi után indultak és az udvaron elfogták. Az igazoltatást követően az egyenruhások megállapították, hogy V. Arnold iváni lakos ellen az osztrák hatóságok nemzetközi körözést rendeltek el. A 36 éves férfit a Soproni Rendőrkapitányságra előállították.

A Soproni Járásbíróság elfogatóparancsa alapján elrendelt körözése volt B. Antal 30 éves helyi akosnak, akit 2014. október 20-án 14 órakor igazoltattak a rendőrök egy soproni mellékutcában. A férfit a rendőrök elfogták és a Soproni Rendőrkapitányságra előállították.

Sopronban, közterületen igazoltatták a rendőrök B. Anita 26 éves helyi lakost 2014. október 20-án 12 óra 30 perckor. Az igazoltatott nő adatainak visszaellenőrzésével az egyenruhások megállapították, hogy a Soproni Rendőrkapitányság lopás bűncselekmény elkövetése miatt a nő körözését rendelte el. A rendőrök B. Anitát előállították a rendőrkapitányságra.

 

<< Vissza az előző oldalra