Körözött személyt is elfogtak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közúti balesetek megelőzése és a külterületek biztonsága érdekében egyszerre több helyszínen szervezett ellenőrzést illetékességi területén 2015. március 26-án a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság.

Az ellenőrzésben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, a Barabási, Beregsurányi és a Csengeri Határrendészeti Kirendeltségek, valamint a Polgárőrség és a Közlekedési Felügyelőség munkatársai is részt vettek.

 

A kisebb fokú közlekedési szabálysértések elkövetőivel szemben a hatóságok elsősorban a figyelmeztetés eszközével éltek, helyszíni bírságra tizennégy, szabálysértési feljelentésre mindössze egyetlen esetben volt szükség. Az ellenőrzés mellett a rendőrök baleset-megelőzési szórólapokon is tájékoztatták a járművezetőket.

 

A még mindig előforduló falopások megelőzésére a külterületeken járőröztek a rendőrök és polgárőrök, de jogsértéssel ezúttal nem találkoztak. Elfogtak viszont egy 43 éves hetefejércsei férfit, aki ellen a Nyíregyházi Törvényszék adott ki elfogatóparancsot.

 

Még meg sem kezdődött az akció, amikor Nyírmadáról egy szőlőprés ellopását jelentették be egy családi ház teraszáról. Az ellenőrzésbe bevont helyi rendőrőrs körzeti megbízottai és a település polgárőr parancsnoka rövidesen előállították a feltételezett elkövetőt, aki ellen a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság folytatja az eljárást.

<< Vissza az előző oldalra