Körzeti megbízottak fogták el a lopás gyanúsítottjait

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Betörtek egy házba a Békés megyei Kunágotán. A tulajdonos csak napokkal később vette észre, hogy bűncselekmény történt. Mikor bejelentést tett az esetről, a rendőrök már tudták, kiket kell keresniük.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra 2014. november 25-én egy Kunágotán történt betörésről érkezett bejelentés. A sértett elmondta, hogy 2014. november 14-e és 25-e között háza ajtaját valaki betörte és az épületből élelmiszereket, különböző háztartásban használatos dolgokat tulajdonított el. A bejelentést követően a kunágotai körzeti megbízottak két férfit állítottak elő. Pár nappal korábban, 2014. november 22-én ugyanis igazoltattak egy párost, akiknél egy szatyor volt. A férfiak azt állították, hogy a benne lévő dolgokat vásárolták és éppen hazafelé tartanak. Betörésről, lopásról a rendőrségnek nem volt információja, de a két körzeti megbízott lefényképezte a szatyrot és annak tartalmát. A három nappal később érkezett bejelentést követően a rendőrök egyeztették az eltulajdonított tárgyakról készített listát a fényképpel. Kiderült, hogy a korábban igazoltatott 36 éves kunágotai P. Zsolt és a 48 éves szintén kunágotai L. József megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekmény elkövetésével, ezért előállították őket. A lopott dolgok többségét a náluk tartott házkutatás során a rendőrök megtalálták és visszaadták a tulajdonosnak.

 

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság mindkét férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozást a rendőrkapitányság 2015. március 16-án lezárta és az eljárás iratait a gyanúsítottak ellen vádemelési javaslattal küldte el a Battonyai Járási Ügyészségre. 

<< Vissza az előző oldalra