Közös ellenőrzés

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Heves megyei rendőrök és a társhatóságok szakemberei közösen ellenőrizték az M3-as autópálya Borsókút pihenőhelyénél az áthaladó gépjárműveket.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Heves Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársaival, valamint polgárőrökkel közös ellenőrzést végzett 2016. szeptember 21-én az M3-as autópálya Budapest irányába vezető oldalának 82-es kilométerszelvényében, a Borsókút pihenőhelyen.

A forgalom kiterelésével egybekötött akció kiterjedt a gépjárművek sebességének-, a passzív biztonsági rendszerek és eszközök használatának-, vezetési és pihenőidő-, ADR szabályok betartásának-, gépjármű birtoklásának-, a megtett úttal arányos díj megfizetésének-, továbbá az ország területén tartózkodás jogszerűségének ellenőrzésére.

A hat órán át tartó időszakban 3500 gépjárművet ellenőriztek a szakemberek. Ez idő alatt az M3-as autópálya Heves Megyei szakaszáról nem érkezett bejelentés balesetről.

A helyszíneken 24 járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni vagy közigazgatási bírságot, további 5 esetben szabálysértési, illetve közigazgatási eljárást indítottak a felelősségre vonás érdekében.

Az egyenruhások egy gépjárművet lefoglaltak, mivel arra körözést adtak ki.

Továbbá egy gépjárművezetőt előállítottak a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra, mivel az általa használt személygépkocsira nem az ahhoz tartozó rendszámtábla volt felszerelve. A férfi ellen egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

Az ellenőrzés ideje alatt biztonsági öv használatának elmulasztása miatt nem kellett helyszíni bírságot kiszabniuk a rendőröknek.

<< Vissza az előző oldalra