Lehet szorosabbra fonni az állatvédelmet és a bűnmegelőzést? Nem csak lehet, meg is tesszük!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyáron kötött megállapodást az Állatorvostudományi Egyetemmel és bővítette együttműködéseinek körét az állatvédelem terén. A tettek mellett most egy kerekasztal-beszélgetésen szélesítettük, és osztottuk meg tapasztalatainkat a szakma képviselőivel, és az állatvédelmi szervezetekkel.

Az Állatorvostudományi Egyetem 2022. október 19-én szakmai napot és egyben kerekasztal-beszélgetést szervezett, melynek egyik főbb témája a kutyakiképzés, és a kutyatartás állatvédelmi vonatkozásai voltak. Nem véletlen ültek össze a szakemberek, hiszen ma Magyarországon minden harmadik háztartásban tartanak kutyát, és egyre elterjedtebb az egzotikusnak számító állatfajok házikedvencként tartása is. Épp ezért az állatvédelem és a felelős állattartással kapcsolatos tudatosítás, a társadalmi felelősségvállalás előmozdítása kulcskérdés a mai világban.

A rendezvényt Prof. Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora nyitotta meg, majd Dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya is köszöntötte a résztvevőket. A fővárosi rendőrök elkötelezettek az állatvédelem mellet, és kiemelten kezelik az állatkínzások felderítését, megszakítását, lehetőség szerint megelőzését. A rendőrök állatszeretete nemcsak a mentésekben, hanem az állatkínzás bűncselekmények felderítésében is megmutatkozik, hiszen a nyomozások eredményessége négy év alatt majdnem a duplájára nőtt. Eredményeink annak is köszönhetőek, hogy az állatvédelem terén egyre több szervezettel alakítottunk ki együttműködésen alapuló partnerséget. Az Állatorvosi Egyetem többek között szakmai protokollokat dolgoz ki és oktatási anyagokat készít a rendőröknek az állatkínzás vagy tiltott állatviadal szervezése bűncselekmények helyszínén történő intézkedésekhez. Az Állatvédelmi Ligával februárban írtunk alá együttműködési megállapodást, míg a Rex Kutyaotthon Alapítvánnyal idén már harmadik alkalommal szerveznek közös kampányt, hogy gazdát keressenek menhelyes kutyák számára.

Az állatvédelem mondhatni már átszőtte a budapesti rendőrök mindennapjait; kutyák és macskák mentése szinte mindennaposnak mondható, de az intézkedések során előfordult, hogy kollégáink őzet, lovat, kecskét, disznót, szarvast, nyulat, kacsacsaládot, foltos szalamandrát, pingvint, kengurut és egy teljes méhcsalád is mentettek.

A kerekasztal beszélgetésen téma volt többek közt a magyar kutyatartás, a kutyakiképzés és a szolgálati kutyatartás állatvédelmi vonatkozása, de az állatmentés gyakorlati nehézsége, a harapott sebek gyakorisága, a kutyakiképzés jelenkori kihívásai is porondra kerültek.

<< Vissza az előző oldalra