Lovas és kerékpáros járőrök a közterületek rendjéért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lovas és kerékpáros rendőrök is szolgálják Hódmezővásárhely és környékének biztonságát.

A mártélyi tanyavilágban teljesítenek szolgálatot a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályának járőrei egy hétig. A lovasok annak az országos programnak a részeként érkeztek a Hódmezővásárhely közeli községbe, amely azt célozza, hogy hazánk valamennyi településén folyamatos rendőri jelenlét legyen. A mártélyi polgárőrök évek óta kiemelkedő szerepet játszanak a helyi közbiztonság fenntartásában. A rendőrség folyamatosan egyezteti szolgálatellátását stratégiai partnerével, így nem fordul elő, hogy Mártély rendőri vagy polgárőri jelenlét nélkül maradjon. A Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őrei szintén lovakkal látnak el szolgálatot a település külterületein.

A lakosság szubjektív biztonságérzetét javító intézkedések részeként Hódmezővásárhelyen és a környező településeken – így Mártélyon, Mindszenten és Székkutason – ezentúl ismét kerékpáros járőrökkel is találkozhat a lakosság.  A kétkerekűvel az egyenruhások olyan helyekre is eljutnak, ahová egyébként személygépkocsival nehezebben. A helyi rendőrkapitányság azt várja a régi-új járőrözési formától, hogy az eddigieknél szorosabb lesz a kapcsolattartás a rendőrök és az állampolgárok között.

<< Vissza az előző oldalra