Magatehetetlenül feküdt a lakásban
Az albertirsai járőrök segítsége időben érkezett.
Az Albertirsai Rendőrőrs járőrei – állampolgári bejelentést követően – 2015. augusztus 12-én 18 óra körüli időben megjelentek egy ceglédberceli ingatlannál. A bejelentő és a helyszínen tartózkodó szomszéd elmondta a rendőröknek, hogy a házban lakó 79 éves asszonnyal nem tudják felvenni a kapcsolatot és már hosszabb ideje nem látták.
Tekintettel arra, hogy a ház nyílászárói zárva voltak és feltételezhető volt, hogy az idős néni bajban van, ezért a járőrök benyomták az egyik ablakot és azon keresztül bemásztak a lakásba. Az egyik szobában a földön fekve megtalálták az asszonyt, aki eszméleténél volt ugyan, de nem lehetett vele kommunikálni, láthatóan sérült állapotban volt.
A mentőszolgálat munkatársai a sérült és súlyosan kiszáradt nénit kórházba szállították.