Meccs: két előállítás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség a Miskolcon 2014. november 9-én megrendezett DVTK – Nyíregyháza Spartacus FC labdarúgó mérkőzés kapcsán két személyt állított elő.

A mérkőzés előtt a Készenléti Rendőrség járőrei biztonsági intézkedésként egy sérült nő mentővel történő elszállításához nyújtottak segítséget.

A mérkőzést megelőzően a Lórántffy – Kiss tábornok utak kereszteződésében egy vendégszurkolókat szállító busz ablakát megrongálták. Az ügyben a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást rendel el.

A mérkőzés ideje alatt történt tiltott pirotechnikai eszköz használata miatt a rendőrség egy lengyel állampolgárságú szurkolóval szemben pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást.

A mérkőzést követően két, mérkőzésről távozó szurkoló a stadionnál másokat szidalmazva kihívóan közösségellenes, megbotránkozást keltő magatartást tanúsított. Az intézkedés alá vont két férfit a rendőrök a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították, majd gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából szabálysértési őrizetbe veszik.

<< Vissza az előző oldalra