Mentés a mélyből

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szinte az utolsó pillanatban sikerült kihúzni Ózdon azt a férfit, aki 24 órán át volt rabja egy nyolc méter mély ásott kútnak.

Három, 14 év körüli kislány észlelte, majd tett bejelentést 2014. december 11-én 16 óra 30 perckor a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába arról, hogy Ózdon, a Kazinczy Ferenc úton egy elhagyatott ingatlanon lévő mély gödörből segélykiáltást hallanak.

 

A helyszínre azonnal kiérkező rendőröktől egy nyolc méter mély ásott kútba zuhant, másfél méternyi vízben álló, erősen átfázott férfi kért segítséget, aki többek között elmondta, hogy 24 órával azelőtt, véletlenül esett a mély fogságába.

 

A rendőrök a katasztrófavédelem munkatársainak segítségével haladéktalanul kiemelték a szemmel láthatóan leromlott állapotba került, kihűlés tüneteit mutató embert. A rendőrjárőrök biztonsági intézkedés keretében értesítették a mentőszolgálat munkatársait, akik kórházba vitték a szerencsétlenül járt 39 éves ózdi férfit.  

<< Vissza az előző oldalra