Motoros túra elfogással

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabadnapos Békés megyei rendőrök segítettek egy bolti eladónak Kecskeméten. A nő egy férfit próbált meg feltartóztatni, mert lopott abból az üzletből, ahol dolgozik. A rendőrök elfogták a férfit, akit lopás miatt körözött a rendőrség.

Segítségért kiabált egy bolti eladó 2018. március 12-én, kora délután Kecskeméten, a Szolnoki úton. Abból az áruházból, ahol dolgozik, két üveg italt lopott el egy férfi. A nő megpróbálta feltartóztatni, de nem tudta utolérni, ezért az arra járók segítségét kérte. Az áruháznál lévő kereszteződésben, piros lámpánál állt a Szarvasi Rendőrkapitányság három rendőre, akik szabadnapjukon motoros túrára indultak. A baleset-helyszínelő, a körzeti megbízott és a szolgálatparancsnok először motorral próbálta elállni a férfi útját, majd egyikük utána futott. Elfogták és a Kecskeméti Rendőrkapitányság rendőreinek megérkezéséig őrizték a férfit.

A 28 éves kecskeméti D. Nándort a Nagykőrösi Rendőrkapitányság lopás miatt körözte. A Kecskeméti Rendőrkapitányság is többször eljárt vele szemben lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértések miatt, így ezúttal büntetőeljárás indult ellene.

<< Vissza az előző oldalra