Önzetlen összefogás eredménye

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság beosztottjai, polgárőrök és civilek kutattak az eltűnt nő után.

A Győri Rendőrkapitányságra 2014. szeptember 27-én érkezett bejelentés, hogy egy 52 éves töltéstavai asszony otthonából ismeretlen helyre távozott és azóta nem adott életjelet magáról.

A Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szervezésében közel 70 fő kezdett a nő kutatásába.

A 35 fő rendőrön kívül, a győri speciális mentőszolgálat munkatársai, polgárőrök, mentőkutyások, civil önkéntesek segítették a környék átvizsgálását. A nehezen megközelíthető helyekre quadokkal, terepjárókkal illetve lóháton jutottak el a „keresők”. A szántókat madártávlatból egy motoros sárkányrepülő ellenőrizte.

A jó szervezés, kiváló irányítás és a kutatók közötti összhang meghozta gyümölcsét. Az egyenruhások négy órán belül a kijelölt mezőgazdasági területen megtalálták az eltűnt ruházatát, majd fél óra múlva az erősen kihűlt, kiszáradt, életveszélyes állapotban lévő asszonyt.

A kommunikálni nem tudó nőt a helyszínen tartózkodó mentőszolgálat munkatársai ellátták, majd állapotát stabilizálva kórházba szállították.

<< Vissza az előző oldalra