Rendőrök biztosították a nagyszabású rendezvény zavartalanságát
A többnapos Hollókői Húsvéti Fesztivál látogatóinak biztonságát felügyelték a rendőrök és a polgárőrök.
Hollókő településen rendezték meg 2022. április 15. és 18. között a hagyományőrző jellegű húsvéti fesztivált, amelyre több ezer látogató érkezett. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és rendőrkapitányságainak munkatársai a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Készenléti Rendőrség egyenruhásaival együttműködve láttak el szolgálatot a rendezvény zavartalan lebonyolításáért. A fesztivál helyszínén a rendőrök biztosították a központi rendezvényt az Ófaluban, illetve a Petőfi úton a kirakodóvásárt és a kézműves foglalkozásokat, a gasztronómiai bemutatót. Forgalomirányítással segítették a rendezvényre érkező vendégek járműveinek elhelyezését a település utcáiban, illetőleg az ideiglenesen kialakított három nagy területű parkolóhelyen.
A rendőri jelenlét célja elsősorban a település lakóinak és a rendezvényen résztvevők biztonságának, a balesetmentes és nyugodt szórakozás körülményeinek garantálása, valamint a szabálysértések, bűncselekmények elkövetésének megelőzése, megakadályozása volt.
A rendezvény biztosításában a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége több egyesületének tagjai is részt vettek.