Rövidnadrágban is szolgálunk
A Dunán rendőrségi jet-skivel, a belvárosban hagyományőrző, máshol kerékpáros rendőrökkel is találkozhatnak nyáron a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség a turisztikai idényben kiemelt jelenléttel szavatolja a pihenni és szórakozni vágyók biztonságát.
A fővárosba látogató turisták által leginkább látogatott közterületeken a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrség (KR) megerősítő erőivel lát el szolgálatot. A legfrekventáltabb helyeken 22 óráig folyamatos, később visszatérő a rendőri jelenlét. Az egyenruhások odafigyelnek a pályaudvarok környékének, a forgalmas aluljárók és közlekedési útvonalak biztonságára is.
Péntekenként és szombatonként a Budai Várban, a Kossuth téren és a Bazilikánál a BRFK Hagyományőrző Rendőrszázadának tagjai a régi idők egyenruháiban látnak el szolgálatot, és bárki a fotózkodhat velük. Kerékpáros rendőrök lesznek a Margitszigeten, valamint Hősök tere és az Oktogon között, a Városligetben elektromos robogóval is járőröznek, a KR járőrei pedig elektromos önjáró eszközökkel is látnak el szolgálatot. A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai a már megszokottnak számító járőrhajók mellett idén nyáron már speciális jet-skikkel is ellenőrzik a folyót, és segítik szükség esetén a vízen bajba kerülteket.
Persze nem csak egyenruhás rendőrök ügyelnek a rendre: a nagyobb tömegeket vonzó helyszíneken, közlekedési eszközökön civil ruhás nyomozók szűrik ki az áldozatokra vadászó zsebeseket és más bűnelkövetőket.
A BRFK bűnmegelőzési munkatársai a város turisták által gyakran látogatott pontjain, valamint strandokon, fürdőkben, fesztiválokon szolgálnak hasznos tanácsokkal az érdeklődőknek, prevenciós tájékoztató anyagaik angol és német nyelven is elérhetők.