Segítettek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jászkarajenői rendőrök egy, az utcán rosszul lett férfinek nyújtottak segítséget, de egy dunakeszi idős asszonyhoz is időben érkezett a segítség.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Jászkarajenői Rendőrőrs munkatársai 2015. december 29-én 18 óra 30 perckor Jászkarajenő, Fő utcában észlelték, hogy egy férfi a kerékpárút melletti füves területen a biciklije mellett térdepel. A rendőrök azonnal megálltak és intézkedés alá vonták az 58 éves helyi lakost, aki elmondta nekik, hogy a kerékpárját tolta, mivel rosszul érezte magát, majd arra eszmélt, hogy a földön fekszik. Ekkor fel akart állni, de nem bírt. A rendőrök mentőt hívtak a férfihez, akit további ellátás céljából kórházba szállítottak. A járőrök a férfi biciklijét megőrzés céljából beszállították a rendőrőrsre.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Fóti Rendőrőrs járőrei 2015. december 29-én 19 óra körüli időben állampolgári bejelentést követően megjelentek egy dunakeszi ingatlannál. A bejelentő elmondta a rendőröknek, hogy évek óta gondozza a lakásban élő idős nőt, de aznap nem jutott be hozzá és a kapcsolatot sem tudta vele felvenni. Mivel feltételezni lehetett, hogy a 88 éves egyedül élő asszony bajba jutott, ezért a rendőrök felmásztak a teraszra és az ablakon betekintve látták, hogy a néni életben van ugyan, de nem reagált a kérdéseikre és hol lefeküdt a földre, hol felült. Ezt követően a rendőrök megpróbáltak az ajtón keresztül bejutni a lakásba, de ez nem járt sikerrel, ezért a tűzoltóság segítségét kérték, melyet követően a mentősökkel együtt bejutottak a nénihez. A mentőszolgálat munkatársai az idős asszonyt kórházba szállították.

<< Vissza az előző oldalra