„Segítőkész, emberséges tulajdonság a szolgálat közben”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szolgálatban lévő rendőrök segítettek egy kisgyermekes anyának kereket cserélni.

Személyesen és levélben is megköszönte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének azt a segítséget egy édesanya, amit 2017. május 17-én 11 óra 30 perc körül tettek a győri rendőrök. A hölgy két és fél éves kislányával személyautóval közlekedett Győrben, a Liget utcában, amikor az ott szolgálatot teljesítő rendőrök leintették. Az édesanya azt gondolta, hogy közúti ellenőrzés miatt kellett megállnia, azonban a rendőrök figyelmeztették, hogy az autójának a hátsó kereke defektes lett.

 

Mivel a hölgy elmondta, hogy nem túl jártas a kerékcserében, a rendőrök azonnal a segítségére siettek. Néhány perccel később az édesanya már folytathatta is az útját hazafelé. Néhány óra elteltével azonban családjával együtt jött be a megyei rendőr-főkapitányságra, hogy Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok megyei rendőrfőkapitánynak személyesen is megköszönjék a járőrök segítőkész magatartását. 

<< Vissza az előző oldalra