Szezonzáró egyeztetés

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tiszafüreden rendezte meg a Tisza-tavi Régiós Közbiztonsági Koordinációs Bizottság a szezonzáró ülését.

A nyári hónapok alatt immár hagyományosan működő Tisza-tavi Régiós Közbiztonsági Koordinációs Bizottság 2016. szeptember 20-án Tiszafüreden megrendezett záró egyeztetésén  értékelte a turisztikai idényben végrehajtott feladatait.

Az idei elnökséget ellátó Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőr-főkapitány helyettese, Szitár Ferenc rendőr alezredes összefoglalta az elmúlt hónapok tapasztalatait, megköszönte a Heves, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség munkatársainak, valamint a társszervek, civil szervezetek munkatársainak és a polgárőrök - kiváltképp a vízi polgárőr tagozat képviselőinek - együttműködését.

A megyei rendőrfőkapitány-helyettes beszámolójában elmondta, hogy a Tisza-tó régiójában működő rendőrkapitányságok tevékenységét összehangoló bizottság eredményességét és szükségességét az is bizonyítja, hogy csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények és a lopások száma, a nagyobb rendezvények, fesztiválok jelentősebb rendzavarás nélkül zajlottak le.

Felhívta a figyelmet az ittas járművezetők magas számára és bemutatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Baleset-megelőzési Bizottság e témakörben készített figyelemfelhívó propaganda anyagait - amellyel a közeljövőben találkozhatnak a közlekedők -, majd ezt követően képletesen átadta a stafétát a következő évben elnökséget ellátó Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének, Czinege László rendőr dandártábornoknak.

Lakatos Tibor rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóság Közrendvédelmi Főosztályának vezetője jelesre értékelte az idegenforgalmi idényből adódó feladatok végrehajtását és a bizottság munkáját.   

<< Vissza az előző oldalra